270 millió eurós árvízvédelmi projektbe kezdett a bécsi csatornázási művek

6.3.2024

Történetének legnagyobb csatornaépítési projektjébe kezdett a napokban a bécsi csatornázási művek, a Wien Kanal. Kilenc kilométerrel meghosszabbítják a Wienfluss alatt futó Wiental Kanalt, hogy villámárvizek esetén is környezetbarát módon tudják elvezetni a hirtelen lezúduló csapadékvizet. A 270 millió eurós beruházás 2027-re készül el.

A Wienfluss közvetlen közelében található csatornák tizenkét bécsi kerület szennyvizét gyűjtik össze, ami egyötöde a városban keletkező szennyvíznek. Előfordul, hogy nagy esőzések idején az itt található gyűjtőcsatornák elérik a teljesítményük határát. Ilyenkor az esővízzel higított csatornavizet úgynevezett vésztúlfolyókon a Wienflussba engedik, hogy megvédjék a kerületeket az árvíztől. Ez az eljárás azonban nagyon megterheli a Wienfluss vízminőségét.

Éppen ezért 1997 és 2006 között a Wienfluss torkolatánál, ahol a Donaukanalba ömlik, három fázisban 3,5 kilométernyi csatornaalagutat építettek. Most ezt folytatják és hosszabbítják meg kilenc kilométerrel. A Wienfluss mentén található vésztúlfolyókat pedig bekötik az új szennyvízalagútba, így az új csatornaszakasz villámárvizekkor 61 millió liternyi csapadékvízzel kevert csatornavizet tud befogadni, ami jelentős vízminőségjavulást tesz lehetővé.

A bécsi csatornázási művek, a Wien Kanal történetének legnagyobb csatornaépítési projektje 2024. március 4-én vette kezdetét a Gaudenzdorfer Gürtelnél. Itt első lépésben egy 150 négyzetméteres és 15 méter mély aknát alakítanak ki. Ide kerül 2025 tavaszán a 135 méter hosszú alagútfúró gép, amely nyugat felé haladva 2026 nyarán éri el a csatornaalagút egyik végét, a Skatepark Auhofot. Ezután a berendezést szétszedik, visszaviszik a rajthoz, ott újra összeszerelik, majd a másik irányba fúrnak vele, amíg el nem érik a Wiental Kanal már meglévő részét az Ernst-Arnold-Parkban. Az alagút belső átmérője három méter lesz és javarészt a Wienfluss bal partfala alatt fut. Az építkezés során néhány kihívással is szembe kell majd nézni: a Pilgramgassénál fut az U2 és U4-es metró vonala, két ivóvíz fővezetéket pedig át kell helyezni. A beruházás 270 millió euróba kerül és 2027-re készül el a csatornaalagút.

2024 őszén egy infocentert is kialakítanak az építkezés kezdő pontjánál, a Gaudenzdorfer Gürtelnél, ahol a helyiek és az érdeklődők nemcsak a projektről kapnak mindenre kiterjedő tájékoztatást, de egy kiállítást is megnézhetnek a bécsi szennyvíz történetéről a római kortól a kolera-csatornákon át egészen a mai, digitálisan irányított csatornahálózatig.

A Wien Kanal Ausztria legnagyobb csatornázási vállalata, összesen 2.500 kilométernyi csatornahálózatot üzemeltet, amelyen naponta mintegy félmilliárd liter szennyvíz jut el a háztartásokból a Simmeringi Szennyvíztisztítóba. Bécsben a háztartások 99,8 százaléka van rákötve a csatornahálózatra, amely évente tíz kilométerrel lesz hosszabb. A Wien Kanal évente több mint 700 helyszínen, átlagosan öt kilométernyi csatornát újít meg úgy, hogy ebből a város szinte semmit sem érzékel, mivel a földfelszín alatt zajlanak a munkák. A Wien Kanal munkáját robotok is segítik, amelyek tavaly például több mint 200 kilométert tettek meg a bécsi csatornahálózatban, hogy sérüléseket keressenek a szennyvíz-vezetékeken.

270 millió eurós árvízvédelmi projektbe kezdett a bécsi csatornázási művek