Rajz: a népszerű Kongreßbad bécsi közfürdő nyáron

A Kongreßbad közfürdő veteránjai

29.6.2020

A nagymamám és a nagypapám a Wiedenhofer udvarban élnek Bécsben, és náluk mindig történik valami. Náluk van a világ legjobb erkélye. Egész nap nézhetjük innen a magas fák felett a Kongreßbad közfürdőt. Azt is látjuk, amikor a fiúk és lányok átmásznak a kerítésen a fürdőbe. „Régebben ez folyton így ment” – mondta a nagyi. „Én is ezt csináltam” – mondta, „hiszen pénzem nem volt. A legszegényebb gyerekeket pedig a portások jegy nélkül is beengedték.”

A nagypapa egész nap csak a nyári fotelében ül az erkélyen és citromos vizet meg kávét, este pedig bort iszik. Újságot olvas, utána pedig szundít egyet. A nagymamán kávét főz neki a konyhában, amit én vihetek ki a nagypapának. Két kézzel fogom a csészét és vigyázok, nehogy elbotoljak. A kávé vidáman lötyög a csészében. Egyszer csak kilöttyen és a tányérba csöpög. Nagypapi ilyenkor az újságjára teszi a csészét és az alátétből szürcsöli a kávéját. Ilyenkor direkt hangosan szürcsöl, mert annyira ízlik neki az alátétből a kávé.

A hálás és az erős

Nagyon szívesen vagyok a nagypapánál és a nagymamánál, mert mindig van idejük rám. Egész nap itt vannak. Ki sem mennek a házból, és ha mégis, akkor engem is magukkal visznek. Ha esik, akkor is az erkélyen tudunk lenni, mert van felette tető. A nagypapi nagyon hálás a nagymaminak, mert a lakásleosztásnál olyan pimaszul nagyra nyitotta a száját. Az erkélyes lakást ugyanis az utolsó pillanatban másnak szánták, a nagymamán ezen viszont nagyon fel volt háborodva.

A nagymamám nagyon erős. Alacsony, vastag a karja és a nyaka mint a bivalyé. A nagypapi is azt mondja róla, hogy nagyon erős, de csak akkor, ha a nagymama nincs ott. Ha a nagymama is ott van, akkor a nagypapi mindig szónokol és úgy csinál, mintha ő lenne az erősebb. A dologban az a szép, hogy ők ketten jól megértik egymást. Mindig azt szokták mondani, hogy már annyi ideje vannak a világon, hogy a csip-csup apróságok miatt már nem vitatkoznak annyira, mint apa és anya. A nagypapa és a nagymama tényleg nem vitatkoznak soha, és szerencsére mindketten még eléggé egészségesek.

Taps a toronyugrónak

A nagypapinak komoly híre van, a Kongreßbad közfürdőben sokszor ugrott a toronyból. A nappaliban fényképeken is látni. Fekete-fehérben. Ott áll kinyújtott karral a tíz méter magas toronyban, hátrasimított hajjal, mintha olajjal kenték volna. A képen nagyon izmos és barnának tűnik. Az arcán azt látni, hogy nagyon összpontosít valamire.

A nagypapi azt mondja, hogy az emberek hangosan kiáltoztak és tapsoltak, amikor leugrott a toronyból. Mindenki felállt és odament a nagy medencéhez. Akkor csak egy medence volt a fürdőben, száz méter hosszú és a víz nagyon hideg volt. Volt, aki fekve maradt és fekve nézte a nagypapit. A fürdőmester kikapcsolta a zenét, mindenki elcsendesedett, és akkor leugrott a nagypapi: a levegőben forgott, szaltózott, majd kinyújtotta a testét és egyenes deszkaként zúgott a vízbe. És akkor jött a taps.

Tornázás a nappaliban

Volt egy vicces ötletem. A nagypapinak kiraktam egy hokedlit a nappaliba, aztán megkérdeztem, hogy le tud-e ugrani róla. Először fel sem akart kelni, hanem inkább a kényelmes nyári fotelben ült volna az erkélyen, ezért fogtam, húztam-toltam és akkor mégis odajött és nagyon óvatosan felmászott a hokedlire. Ő aztán már tényleg nagyon-nagyon öreg. „Bravó!” – kiabáltam és tapsoltam. „Most pedig tárd szét a karjaidat, nagypapi!” – kiabáltam, a nagypapi pedig kitárta a karjait, nagyot billegett aztán tejesen magától kinyújtotta a nyakát és olyan komolyan nézett, mint a fényképen. Én pedig tapsoltam és dobogtam a lábammal.

Pont ekkor jött be a nagymama és azt kérdezte: „Hát itt meg mi folyik?”, aztán meglátta a nagypapit: nevetett is torkaszakadtából, még a kezét is összecsapta. A nagypapi viszont nem zavartatta magát, még inkább kinyújtotta a kezét-lábát, aztán ugrott. A nagymami felsikoltott és meg akarta fogni, de a nagypapi épségben földet ért, mint egy síugró. „Látod” – mondta a nagypapi, „még csak el sem felejtettem!”

Lövések februárban

A nagypapi néha felemlegeti, hogy a Kongreßparkból lőtték a Sandleitenhof udvart. Minden durranáskor, legyen az egy rossz kipufogó, egy lecsapódó fedél vagy egy a huzatban becsapódó ablak vagy ajtó, önkéntelenül is a lövésekre kell gondolnia. Nagypapi még gyerek volt, amikor itt lőttek. Az anyukájával az egyik keresztutcában éltek akkor. Csend volt, aztán kiabáltak és elkezdődött a lövöldözés. Volt, aki meg is halt. Egészen közel, ahol az emberek manapság a kutyájukat sétáltatják meg az autókkal járnak.

„De mit csináltak azok az emberek, akik a Sandleitenhof udvarban laktak?” – kérdeztem egyszer a nagypapit. „Más volt a véleményük” – mondta a nagypapi. „És ezért lőttek rájuk?” „Igen, van, amikor ez sajnos így van.” „És ez megint megtörténhet?” „Minden lehetséges, de remélem, hogy nem lesz már ilyen.” A nagymama erre azt mondta: „A nagypapa és én sok rossz dolgot éltünk meg, ezért gyanakodunk. De egy dolgot hadd mondjak neked: ember soha ne lőjön más emberre. Azért vagyunk emberek, hogy beszéljünk egymással.”

Elvek és nosztalgia

A Kongreßbad közfürdőben a csúszda tetszik a legjobban. Nagyon hosszú, kanyargós és a végén még a víz alá is benyúlik. Szeretem a sárga szekrényeket is az öltözőben. Meg a sok piros és fehér deszkát is. A nagypapám szívesen ül a fenti büfében és nézi a medencét, ahol sok ember napozik a füvön. A magas öreg fák alatt egy út vezet a medencétől a büféhez. Sok minden még most is úgy van, mint régen is volt, de sok minden meg is változott. A nagypapinak hiányoznak a régi barátai, de már csak nagyon kevesen élnek közülük. A fényképeken a nappaliban mindenki fiatal és vidám, és amikor most találkoznak a fürdőben, akkor öregek és vidámak.

A nagymamám gyorsan elveszíti a türelmét, amikor idősekkel beszélget, pedig már ő is öreg, de mégis inkább ilyenkor úszik egyet. Még ma is nagyon sportosan úszik, fürdősapkában és úszószemüvegben. Az egyik barátnője nagyon hasonló hozzá. Egyikük sem játssza el a nagyságos asszonyt. Elmondják, amit gondolnak. Azt teszik, amit helyesnek tartanak. Tényleg nagyon erős asszonyok.

Érdekes linkek a történethez

Történelmi tudnivalók Bécs történelmi wikijében (németül):

rajz: Sandra Biskup
szerző: Simon Kovacic