Mindig is az volt az érzésem, hogy az Urban Loritz tér nagy részét az esőtől, naptól és hótól óvó ponyvákban valami különleges lakozik. Nekem úgy tűnik, mintha az építészek terveit a denevérek szárnya ihlette volna. Egy szép estén, amikor megint a ponyvák alatt bandukoltam hazafelé, meg is ismertem ezt a különleges valamit.
Már távolról feltűnt, hogy ma a tető valahogy más volt, mint különben. Nem volt korábban sokkal sötétebb a tér? Amikor beértem a tető alá, tényleg nem világított egyetlen egy sem a ponyvát alulról megvilágító fényszórók közül. A büfés bódékban, ahol ilyentájt különben kebabnyárs forgott és kolbász sült a tűz felett, szuroksötét volt. Talán megrezdült a ponyva? És most megint?
Egyszer csak azt éreztem, hogy megrángatják a kezemet: egy aprócska kislány állt mellettem, furcsa főkötővel. A sötétben csillogott a szeme, amikor felnézett rám: „Gyere velem“, mondta és húzta a kezemet. A kislány furcsa fejfedőjén hosszú lófarok lengett, a végén egy aprócska piros csillaggal, ami úgy villogott, mint a repülőgépek fényei. „Kapaszkodj!“ - kiáltott, majd legnagyobb megrökönyödésemre elrugaszkodott a földről és a magasba szökellt, mint egy hőlégballon.
Varázslatos repülés
Körberepültük a ponyvákat, és amikor egyre magasabbra kapaszkodva átláttuk az egész ponyvát az összes szárnyával, csúcsával és csücskével, megkért a kislány, hogy nyomjam meg a pislogó piros csillagot a sapkája bojtján. Amikor megnyomtam, fuvallat érte forró parázsként izzott fel a ponyva, majd a szorításából felröppenő, tarka sziporkákban csillogó sárkányként, kandúrként dorombolva szemlélt minket tettre kész, vidám arcával. „Vágjunk bele“ - szólt hozzá a kislány: „Nincs sok időnk. A csillogást pedig hagyd a könyvekre!"
Miközben az immáron nem villódzó mesebeli lény hátára telepedtünk, és a kislány elmagyarázta, micsoda nagy megtiszteltetésben van részem: „Évente egyszer, karácsony előtt elszáguldunk a város felett, hogy meghintsük az összes könyvet csillámló porral. És ebből sokkal több jut a gyerekkönyvekre.“ „És, és, és...“ - dadogtam, hisz felkavart az izgalom, „és, és, és mire j-jó ez a csi-csi-csillámpor?“ „Legyen ez meglepetés!“ - kiáltotta a kislány, majd hangos füttyentéssel parancsolta felszállni a sárkányt. A sárkány örömtől dorombolva meglengette a farkát, majd esetlen rugdalódzással lendült a magasba. Hamarosan fecskeként forgolódva siklott az égben, majd nekibátorodva fordult egy-két kört a tér felett, mielőtt a kislány kiáltására függőlegesen belevetette magát az egyik szellőzőkéményen át az Urban Loritz téren álló Bécsi Központi Könyvtár szívébe.
A könyvek varázsa
Szürkén és kopáran terülnek el körülöttünk a könyvtár hosszan elnyúló, ürességtől kongó termei. Itt-ott beszűrődik a réseken és a nyílásokon az utca fénye. Az újabb éles füttyentéstől a sárkány forgószélként söpört végig a folyosókon, pörögve letaszítva a polcokról a könyveket, vakítóan fénylő tarka port okádva. Ez mintha életre keltette volna a könyveket: felrebbent madárként csaptak fel libbenő lapokkal, sőt még a történetek tarka színekben pompázó szereplői is kirebbentek a könyvek bezártságából. Nyújtózkodva vágtak vidám grimaszokat, pörögtek, forogtak táncolva, csipkelődve élcelődtek egymással különféle nyelveken, majd elcsendesedve újra belemerevedtek a könyvekbe. Úgy kapkodtak a helyük után, mint a cinegék a téli eleségért! És amint az összes szereplő visszatért, a könyvek is a helyükre libbentek a polcokon.
Miután a központi könyvtár utolsó csücskét is felüdítettük a varázslatunkkal, körbe-körbe keringve kikapaszkodtunk a szellőzőn a szabadba, hogy kérésemre még elrepüljünk a bécsi nyugati pályaudvarhoz, majd a Mariahilfer Straßén végig vissza az Urban Loritz térre, ahol elbúcsúztunk, bár szívem szerint egész éjjel kettejükkel röpködtem volna tovább. Kótyagosan, boldogan és szomorkodva, hogy miként tűnik tova a könyvsárkány és úti társa az éjszakai égbolton.
… és az embereké
Amikor másnap eljutottam a központi könyvtárba – és a ponyvák a megszokott módon feszültek a tér felett, felfogva a szemerkélő esőt – meg sem próbáltam keresni a csillámpor nyomait vagy annak a különleges hatásnak a nyomát, amit a könyvtárban olvasókra gyakorolt, bár lépten-nyomon kerülgetett ez a kísértés. Egyszerűen csak lestem a könyveket, hogy megörvendeztetik, lenyűgözik, lebilincselik, megszólaltatják az embereket, gazdagítják az ismereteiket és elmélyítik egymás megértését, és mindezt megannyi nyelven. Ennél szebben nem is közeledhet a karácsony.
Érdekes olvasnivalók a történethez
Hol található a Bécsi Központi Könyvtár – wien.at-Stadtplan
Központi könyvtár az Urban Loritz téren(németül)
Bécsi könyvtárak (angol nyelven)
Bécsi könyvtárak a Facebook-on (németül)
Történelmi tudnivalók Bécs történelmi wikijén (németül):
Rajz: Sandra Biskup
szöveg: Simon Kovacic
