Idén nyáron is lesz gyermekegyetem Bécsben
9.6.2026
Ha nyár, akkor KinderuniWien: idén is megnyitják kapuikat a bécsi egyetemek és kutatóintézetek a gyermekek előtt. Július 13. és 25. között rendezik meg a KinderuniWien 2026 programsorozatot, amely Európa egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő kezdeményezése fiatalok számára.
A 24. alkalommal megrendezett eseményen több mint 4000, 7 és 12 év közötti gyermek vehet részt. A programba hat egyetem, egy főiskola, két kutatóintézet és mintegy 600 kutató kapcsolódott be. A fiatalok előadásokon, workshopokon és interaktív foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a tudomány legkülönbözőbb területeivel – a természettudományoktól és az orvostudománytól kezdve a környezetvédelemen át egészen egészen a gazdasági és demokratikus témákig.
Az idei év mottója a "jövő ereje". A szervezők célja, hogy a gyerekek kíváncsian, nyitottan és aktívan alakítsák saját jövőjüket. A programok között szerepel többek között az agyműtétek világa, a mikrobák szerepe a mindennapokban, a klímavédelem vagy éppen a pénzügyi tudatosság témája. A gyermekegyetem egyik legfontosabb küldetése, hogy a résztvevők kötetlen környezetben kérdezhessenek és fedezhessék fel a világot. Vizsgák és számonkérés helyett a kíváncsiság áll a középpontban. A gyerekek maguk állíthatják össze saját programjukat, az előadások pedig jellemzően 1-2 órásak.
A KinderuniWien 2026 összesen 370 foglalkozást kínál közel 20000 férőhellyel. A kurzusokra június 16-tól lehet jelentkezni, emellett önkénteseket is várnak a szervezők. A regisztrált résztvevők diákigazolványt kapnak, amely belépést biztosít az előadásokra. A rendezvény július 13-án nyitóelőadással indul, a programsorozat pedig hagyományos "diplomaosztóval" zárul a Bécsi Egyetem dísztermében. A KinderuniWien programját a szövetségi tudományos minisztérium és Bécs városa támogatja.
Idén nyáron is lesz gyermekegyetem Bécsben (PDF)