Újságírók a bécsi Smart City Summit konferencián

6.6.2023

Az egymással szoros kapcsolatban álló okosvárosoknak kulcsszerepet kell magukra vállalniuk a klímaváltozás elleni harcban. Bécs Városa ezért több újságírót is meghívott partnervárosaiból a 2023. június 6-án megrendezett Smart City Summit konferenciára, amelynek középpontjában idén a klímasemleges városok álltak.

A klímaváltozás a városokat is egészen új kihívások elé állítja. A Smart City Summit középpontjában, amelyet a ViennaUP’23 startup-fesztivál keretében rendeztek meg, éppen ezért a klímahatékonysághoz szükséges innovációk álltak. Nemzetközi vendégekkel közösen klímaprojekteket és a bennük rejlő lehetőségeket vitatták meg a bécsi szakemberek. A közönség soraiban olyan országok elismert szaklapjainak és hírportáljainak képviselői is ültek, ahol Bécs Város Nemzetközi Irodái működnek.

A nyitóbeszédében Jürgen Czernohorszky városi tanácsnok újra kiemelte, hogy Bécs ambíciózus célt tűzött ki maga elé azzal, hogy 2040-re klímasemleges lesz, és ennek megvalósításához elengedhetetlen a különböző szereplők együttműködése. A konferencián felszólalt a Wien Energie, a Wiener Stadtwerke és a Bécsi Gazdasági Kamara szakértője, valamint nemzetközi szakemberek – például az Európai Innovációs és Technológiai Intézettől (EIT). Kifejezett cél, hogy együttműködések jöjjenek létre a gazdasági és technológiai szektoron belül és azokon átívelően, csakúgy mint a városok között - országhatárokon átívelően.

A beszélgetések egyik központi kérdése volt, hogy mennyire tud növekedni a gazdaság a klímaválság közepette, illetve képes-e megoldásokat kínálni. Bécs 2019 óta a „Bécs 2030 – Gazdaság és Innováció“ stratégiát követi, amely többek között a városi környezetre kidolgozott okos megoldásokra valamint vállalatok és felsőoktatási intézmények együttműködésére épít.

A Smart City Summit keretében idén kiemelt figyelmet fordítottak a körforgásos gazdaságra. A Bécs 2030 Stratégia egyik legfontosabb projektje a WieNeu+, amely a „Wir SAN Wien“ felújítási offenzíva keretében valósul meg. A program 2021-ben lakótömb-rehabilitációval kezdődött Belső-Favoritenben, idén pedig kiterjesztették a Nordwestbahnstraße körül található városfejlesztési területre, hogy a klímaváltozásnak ellenállóvá és zöldebbé tegyék az épületeket és a köztereket. Elsősorban kerületi szinten workshopokat rendeztek és tanulmányokat készítettek az épületek és közterek rehabilitációjával valamint újrahasznosításukkal kapcsolatban, de szerveztek pélául kerékpár-javító workshopot is. Ezen kívül a WieNeu+ program keretében a környékbeliek 100 és 30.000 euró közötti összegre pályázhatnak a Grätzlmarie-nak nevezett innovációs büdzséből.

A Smart City Summitnak a Climate Lab adott otthont, amelyet az osztrák Klímavédelmi és Energiaalap, a Klímavédelmi Minisztérium, a Wien Energie valamint az EIT Klíma-Innovációs Közössége hívott életre, hogy támogassa a többszereplős klímaprojekteket valamint az innovátorok közti együttműködést. Ezen kívül a meghívott újságíróknak arra is lehetősége volt, hogy átfogó képet kapjanak a ViennaUP’23 startup fesztiválról.

További információ

Smart City SuMMit 2023  (angol nyelven)
"WIEN 2030 – Gazdaság & innováció" stratégia – Bécs Város honlapja (angol nyelven)
Bécsi Klímavédelmi Menetrend – Bécs Város honlapja (német nyelven)
WieNeu+ – Bécs Város honlapja (angol nyelven)
ViennaUP'23 (angol nyelven)